A toxikus pozitivitásról

(Egy kockázat, aminek a létezését elképzelni sem tudtam korábban!).

Az ünnepek pihentető ritmusa nagyszerű alkalom a feltöltődésre, az olvasásra. Korábbi posztomban (az önfeladásról) már idéztem Orvos-Tóth NoémiSzabad akarat” c. könyvéből, mely jónéhány tabu-döntögető felismeréssel tette gazdagabbá a napjaimat.

A pszichológus szerző a generációkon át öröklődő traumák kutatója és az élet számos területén mutatja ki – kliensei történeteinek a segítségével – azokat sémákat, amelyek szüleink, nagyszüleink belénk égett tapasztalatait leplezik le a viselkedésünkben. Ezek a hagyományozódó „megoldások” jelen vannak a párkapcsolati döntéseinkben, vagy például a pénzhez, a sikerhez való viszonyunkban is.

Ami szemléletformáló hatással volt rám, az a kötet egy olyan megállapítása, ami az – eddig megingathatatlan – feltételezésembe, a világhoz való hozzáállásomat meghatározó gondolati paradigmába ütött léket. 1984-ben azon szerencsések egyike voltam, aki ott lehetett Carl Rogers, a pozitív pszichológia megalapítójának és egyik legnagyobb hatású képviselőjének a szegedi szemináriumán, s azóta a munkámban, a kollégáimhoz, az ügyfeleimhez való viszonyomban, az életem sorsfordító pillanataiban irányt adó módon segített, amit akkor, ott, tőle tanultam, a pozitív gondolkodás.

Tudom, és hirdetem, hogy vállalkozni öröm, hogy a boldogság utáni vágy vezet minket például a vásárlásainkról, beruházásainkról szóló döntéseink meghozatalában, hogy az a tevékenység, amit flow-ban végzünk, az csak hozzáadhat az életünkhöz, hogy a biznisz az egy szexi dolog…

S akkor jön Orvos-Tóth és azt mondja: a pozitívizmus lehet ártalmas is. Hogy a motivációs trénerek szózatjainak követése: hogy „Nézd a dolgok jó oldalát!”, és „Minden rosszban van valami jó!”, meg „Ami nem öl meg, az megerősít!” esetenként rombolhat is.

A „toxikus pozitivitás” ott és akkor üti fel a fejét, amikor erővel elnyomjuk – elfojtjuk – a bennünk tornyosuló negatív érzelmeket. „Ha a gyomorfekély vagy egy szívprobléma vállalhatóbbnak tűnik, mint a szorongás, a magány, a gyász, a bűntudat vagy az élet értelmetlenségének érzése, akkor jó esély van a szomatikus tünetek megjelenésére.” – írja.

A kötet arra is kitér, hogy miben mutatkozik meg az az ár, amit az elfojtásért fizetnünk kell. Fájdalmas szembenézés volt, amikor azonosítottam, hogy vállalkozó, cégtulajdonos ügyfeleim bizony rendre ott állnak a „képzeletbeli pénztár előtt a sorban kosarukban cipelve” azokat az ártalmakat, amiket a rosszul értelmezett, félremagyarázott „pozitív” közgondolkodás polcairól beszereztek maguknak. Nézzünk néhány tételt ezek közül:

A toxikus pozitivitás megakadályozza a valódi szembenézést a múlttal. Üzleti coachként csak akkor tudok piaci növekedést, sikeres cégépítést garantálni az ügyfeleimnek, ha a közös munka indításakor előkerülnek a csontvázak a szekrényből, és a gyökerekig megyünk vissza.

A toxikus pozitivitás ellehetetleníti a segítségkérést. Az „egó”-val jól ellátott, domináns karakterek, – ahogy általában a vállalkozókat, cégtulajdonosokat azonosítjuk – már a startpozícióból sem olyasféle emberek, akiknek könnyen megy a kérés. Időnként nagyobb energiát igényel ahhoz a felismeréshez eljutni, hogy itt a pillanat a segítség igénybevételének kéréséhez, mint utána végig vinni a szükséges változásokat.

A toxikus pozitivitás erodálja a közösség megtartó erejét. Az üzleti siker a piacon dől el, ahol verseny van és a versenyben nem csak győzni, de veszíteni is lehet. Annál fájdalmasabb, mélyebben szántó trauma nehezen képzelhető el, mint egy adóságcsapdába, csődbe jutott vállalkozás tulajdonosának lenni. S nem elég az önmarcangolás „keserű levesét kiinni”, azzal is súlyosbodik a vállalkozóra eső teher, hogy elindul a „bűnbak”-képzés. A veszteséget megosztani, még egy esélyt kínálni: ezek a megoldások szinte teljesen hiányoznak a kultúránkból.

A toxikus pozitivitás elősegíti a materialista értékrend kialakulását. És ezzel mi a gond? A lelki tényezők, a mentális kondíciók szerepének negligálása, a számok mindenhatóságának túlmisztifikálása a legértékesebb energiáját öli el annak az embernek, aki küldetésből vállalkozik, akinek alkotás a vállalkozása, akinek fontos lenne, hogy tevékenységével, szolgáltatásaival jobbá tegye az emberek életét.

Többen kaptak közgazdasági Nobeldíjat, olyan kutatók, akik felül tudtak emelkedni ezen a primitív materializmuson és helyükön kezelték a piaci szereplők lelki alkatával, mentális beállítódásával kapcsolatos hatásokat. Említhetjük talán 2005-ből R. Aumann és T. Schelling nevét, akik a konfliktus és kooperáció jobb megértéséért, vagy R. H. Thalert, aki a viselkedési közgazdaságtanhoz kapcsolódó kutatásaiért kapta ezt az elismerést.

De amivel egyre szélesebb körben találkozni a mindennapokban, az a marketingben bekövetkezett szemléleti fordulat ami a b2c és b2b helyére a b2h elvet állította, kifejezve, hogy minden üzleti tevékenység alanyi értelemben emberek közötti viszony.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s