Bebe szerencséje,

avagy mire (is) jó egy Erasmus ösztöndíj

Andi, Bebe anyukája Mainzba költözött (Németország, Rajna-vidék-Pfalz) családostól, hogy a közeli, frankfurti egyetemen teljesítsen egy évet. Így Bebének a negyediket egy német iskolában kellett elvégeznie. Itt az 1-4 évfolyamos „alsó tagozat” végeztével középiskolát kell választani. Így Andiék is iskolakeresésbe kezdtek tavasszal.

A némettel éppen csak ismerkedő fiatalember számára adódott az ötlet, hogy olyan középiskolában tanuljon, ahol később szabadon választhat, hogy inkább a szakmatanulás, vagy a felsőoktatásba való bekerülés legyen a pályaorientációja. Hiába adták be azonban egy ilyen képző helyre Bebe papírjait a szülők, helyhiány miatt – amit errefelé sorsolással döntenek el – nem kerülhetett be.

Ennek utána jöttek a baráti ötletek, tanácsok, hol kellene próbálkozni. Andi választása egy újan induló (még csak egy évfolyammal működő) gimnáziumra esett. Na, innen kezdődik a magyar szülők számára nehezen felfogható tapasztalatszerzés egy másfajta hozzáállásról gyerekhez, családhoz, befogadáshoz, iskolához.

Ez már a felvételi eljárás során meghökkentő fordulattal indult. Felhívták a gimit, hogy Bebe jelentkezési dokumentumait az előző – sikertelen – próbálkozás helyszíne még nem küldte vissza a számukra, így sajnos azokat nem tudják beadni, de mindenképp jelentkeznének a felvételi elbeszélgetésre… „Semmi gond, jöjjenek csak bátran” – szólt a megnyugtató válasz. Öööö, lenne itt még egy kis bibi, a felvételi napján a család nem tartózkodik Németországban. Szóval különleges elbánást szeretnének: meg lehet-e oldani, hogy most pénteken fogadják őket? „Megoldjuk” – hangzott a telefonban és egy mindenre kiterjedő, minden családtagot bevonó kimerítő másfél órás konzultáció várt rájuk, végén a boldogító kézrázással: várjuk Bebét a jövő heti, a jövendő elsősöket üdvözlő rendezvényen.

Micsoda? A gólyatábor nem ősszel esedékes? – „De, mi azonban fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek pontosan tudják, hogy hol, kikkel töltik majd az idejüket augusztustól” … (ez ugye Németország, itt nem szeptember elseje az iskolaév induló napja; Bebének mindez még megfejelve egy kéthetes, ingyenes nyelvi felkészítővel).

Ilyen előzmények kíváncsivá tettek, milyen is ez a gimnázium. (Te is látogass el a honlapjukra: https://gymmo.de/ ) „Az új iskola új utakat követ. Állami iskola egész napos elfoglaltsággal.” – szól a promóciós üzenete a tantestületnek. És valóban, az iskola születése – magyar szülők füleinek – hihetetlen pedagógiai innovációs történet.

Ahogy Andiék később kiderítették, ez úgy indult, hogy öt – a mostani német iskoláztatással elégedetlen – tanár összefogott, hogy keressen, alkosson egy maibb, jövőorientáltabb, gyakorlatiasabb készségfejlesztő iskolai programot, amit miután az arra illetékes testület az állami iskolákkal szembeni elvárásokat kielégítőnek minősített, engedélyezett a tartományi tanügyi igazgatás, Mainz városa pedig támogatásra érdemesnek tartotta és egy – igaz, csak konténeres – de speciális, kifejezetten ehhez a programhoz illő kialakítású és felszereltségű épülettel támogatta meg.

Ez az épület lesz Bebe iskolája augusztustól, mert az induló évfolyam még máshol bérelt objektumban tanul. Érdemes egy pillantást vetni a tanulók egész napos elfoglaltságainak helyet biztosító terek kialakítására, mert nem csak a munkának, a tanulásnak is van ergonómiája, ha erről ugyan túl sokat nem is tud a magyar iskoláztatás.

Nincs ez persze másképp Németországban sem. Az iskolaépítésre szigorú követelmények vonatkoznak Rajna-vidék-Pfalzban, s ezek az iskolaépítési irányelvek majdnem fél évszázada szinte változatlanok … olvasható a gimnázium bemutatkozó oldalán. „De mi a teendő, ha egy iskolában nincsenek tantermek, még osztályok sincsenek?” Ehhez a tanulástámogató környezethez, – amikor a tanulást egyéni, szociális és termékorientált folyamatként értelmezik – több területre van szükség, mint az a két négyzetméter, amelyre egy 60 négyzetméteres tanteremben minden tanuló jogosult.

Durva összehasonlítás: egy szabadon tartott csirkének legalább négy négyzetméter mozgástérre van szüksége. A Mainz-Mombach gimnázium számára ez azt jelentette, hogy nemcsak a pedagógiai, hanem a szerkezeti szempontokat is fel kellett bontani, a megszokott struktúrákat fel kellett hagyni, az iskolát, mint épületet is újra kellett gondolni.

„A mi iskolatípusunkhoz több hely szükséges és ez pedagógiailag indokolható.” Az eredmény az a fajta térkoncepció, amely önálló tanulásra alkalmas terekkel (lernloft), a cselekvő tanulás felteleit biztosító gyártói terekkel (markerspace), piacterekkel és rengeteg hellyel szolgál fizikai kereteket a valódi tanuláshoz, a kreativitáshoz.

A „gyártói, termelői” (makerspace) területen például a kreativitás áll a középpontban. Különféle munkaterületek közül lehet választani. A munka csoportasztaloknál és kisebb fülkékben folyik. Lesznek olyan technikai eszközökkel ellátott terek, ahol például videókat készítenek, kísérleteznek, robotokat programoznak, 3D-s nyomtatást vagy kézműveskedést végeznek. A cél a kész termék és a másokkal való közös tanulás.

A gyerekek eltérő fejlődési ütemére és egyéni igényeire való odafigyelés szép példája, ahogy az iskolai ülőbútorral kapcsolatban fogalmaznak a honlapon: „Minden gyereknek egy szék!

Minden ember más: más-más helyen születtünk, más-más helyen nőttünk fel és másként alakultunk, magasságban, súlyban, megjelenésben, képességeinkben és készségeinkben különbözünk. Szeretünk különböző dolgokat, bizonyos dolgokat jobban tudunk csinálni, mint másokat, és más követelményeket támasztunk az iskolában.

Ha megnézzük például az iskolabútor-katalógusokat, akkor minden gyermek számára van szék a növekedés minden szakaszában. A hagyományos iskolarendszer azonban költséghatékonyság és minden bizonnyal praktikus okokból is szabványos székeket vásárol minden korosztály számára. Átvitt értelemben egy standard iskola jön létre, amely egy nem létező standard tanulóra szabva.

Szeretnénk másként gondolkodni az iskoláról, és lehetővé akarjuk tenni, hogy minden gyermek egyénileg fejlődjön – mindenki számára megfelelő tanulási környezetben, kezdve a megfelelő ülőbútorokkal.”

És mit fognak tanulni a gyerekek ebben a mai iskolától oly sok szempontból eltérő környezetben? „Az éghajlatváltozás nemcsak a földrajz tantárgyat érinti, hanem a természettudományokat és az etikát is.” – fogalmaz a bemutatkozó oldal – „A vallások a különböző kultúrákhoz, de a művészethez, a zenéhez és a nyelvhez is kapcsolódnak. Nemcsak idegen nyelveket tanulunk, hanem azokról a kultúrákról és országokról is, ahol azt a nyelvet beszélik. Az ókori rómaiak és görögök nemcsak hódítók és filozófusok voltak, hanem nagy tudósok és mérnökök is.”

Bebe látni fogja, hogy mindegyik téma számos különböző témakört érint. Azt, hogy mennyire komplex a minket körülvevő világ, amelyre az iskoláknak jobban fel kellene készülniük, mint ahogy azt ma a különféle tantárgyakba elporciózva láttatni szeretnék a tantervek. Ezek tartalmát természetesen figyelembe veszik ebben a gimnáziumban is, de „a tényszerű tudásnál fontosabbak azok a készségek, amelyekre szükséged van ahhoz, hogy eligazodj a holnap világában: gyermeked megtanul együttműködni másokkal projektekben és vegyes korosztályú csoportokban, valamint felfedezheti és kiélheti kreativitását a különböző tanulási folyamatokban. Amikor bemutatja saját projektjeit, gyakorolja azt a képességét, hogy kommunikáljon, és kritikusan gondolkodjon tényekről és saját tanulásáról.” – írják.

Egy tíz éves gyerek sorsát meghatározó döntés persze nagy kihívás minden szülőnek. Számtalan kétség merül fel egy ilyen iskolaváltási helyzetben. Tudják ezt az ebben a gimnáziumban tanító tanárok is és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legtöbb információ birtokában, tájékozottan határozhassanak. Egyszerűen, jól érthetően fogalmaznak meg válaszokat az ilyenkor felmerülő kérdésekre:

Van itt még valami, ami igazán evilágivá és a nehezen átlátható, de biztosan bekövetkező változásokra reagálóvá teszi mindazt az erőfeszítést, amit a koncepció kidolgozó és a gyerekek tanulását támogató szakmai közösség fontosnak tart kiemelni:

„Küldetésünk, hogy felkeltsük és inspiráljuk a fiatal elméket a matematika, a számítástechnika, a természettudományok és a technológia (MINT) lenyűgöző világára. Annak érdekében, hogy a kísérleteket a lehető legegyszerűbben lehessen elvégezni, és a gyermekek személyes felelősségét a lehető legnagyobb mértékben ösztönözzük, termeinket úgy alakítottuk ki, hogy minden fontos eszköz elérhető legyen a tanulók számára. Egyedi óratervünknek és a nyitott tanítási koncepciónak köszönhetően a kísérletezési idő rugalmasan alakítható, és nem okoz gondot egy kicsit tovább kísérletezni, ha például más kísérleti ötlet érkezik. Jelenleg oktatói karunk nagy hányada MINT tanár.”

Nehéz nekem elfogulatlanul állást foglalni abban a kérdésben, hogy Bebe szülei most két évre tervezik az ittlétüket, és ezek után hol és hogyan folytassa a kisgimnazista a tanulmányait. Szívesen lobbiznék annak érdekében, hogy maradjon itt – akár kollégistaként – az érettségiig. Nem is az ezer kilométer, az a távolság, ami miatt lakatot teszek a számra, hanem az a harminc év, amennyit visszarepített időben ennek a gimnáziumnak a bemutatkozása ahhoz az életszakaszomhoz, amikor olyan kitűnő iskolaépítési szakemberekkel dolgozhattam együtt, mint Jeney Lajos vagy F. Vankó Ildikó annak érdekében, hogy valódi tanulástámogató környezetet nyújtó nevelési, művelődési, közösségi intézmények épüljenek Magyarországon …

Nem könnyű tudomásul venni, hogy az iskolák nem szigetek, ahová egy függőhídon érkeznek reggelente a gyerekek az őket körülvevő valóságból, annak érdekében, hogy megtanulják, mi van a függőhíd másik oldalán, amit aztán délutánonként újra felhúznak.

Nem, az iskolák nem lehetnek befogadóbbak, gyerekközpontúbbak, nyitottabbak, mint az őket körülvevő társadalom. Ezért hiszem azt, hogy itt Mainzban ez a projekt sikerre van ítélve, s ezért tartom Bebét szerencsésnek😊.