Kitinpáncél vagy csontváz?

Innováció-menedzsment kérdőjelekkel…

A forróság és a langyos ásványvíz se szegte a kedvünket, nekünk, azoknak, akik elfogadtuk az InnoExpo kft meghívását és a Stefánia Palotában azért töltöttük együtt a délutánunkat, hogy megvitassunk kreatív ötleteket, exkluzivitást, üzleti empátiát, pozitív hatásokat az üzleti tevékenységünkre…

A vendéglátók – köszönet és elismerés a munkájukért – olyan innovációs fórumot indítottak útjára, ahol összehozzák az innovátorokat, a vállalkozókat, és az üzleti élet szereplőit. A beszélgetés témájának az innováció, a kreativitás, a digitális- és vállalkozói szellem legfrissebb trendjeit és az innovációs kezdeményezések fejlődésének elősegítését kínálták.

Azért örültem a jó hangulatú és gyakorlatias eszmecserének, mert a tudásmegosztás és képzés területén meglévő több évtizedes tapasztalataim alapján, a cégtulajdonos és vállalkozó ügyfeleim küzdelmét látva pontosan tudom, hogy nincs érzékenyebb területe a gazdaságnak, céges növekedésnek, mint a kutatás-fejlesztés: terméket vagy gyártást fejleszteni, új üzleti modellre átállni, ügyfél-kommunikációt megújítani bizony ágazattól vagy cégmérettől függetlenül komoly próbatétele a változásra való nyitottságnak.

Nem mindegy tehát, milyen az a közeg, klíma, amely körülveszi, befogadja, sarkalja az innovációt. S, – miközben hallgatom az előadót, aki az Amerikába vitt és ott üzleti sikert hozó 931 magyar találmányról beszél – az egyik szemem mosolyog az örömtől, még a másikon a könnyeimet törölgetem: mert igaza van Miklósnak abban, hogy az amerikai piac mérete és felvevő képessége joggal vonzza az ütőképes találmányokat a világ minden szegletéből, én azonban azt látom a siker hátterében, hogy a tengerentúlon „gerinces faj” uralja a gazdasági ökoszisztémát, itthon meg a „kitinpáncélosok” vannak a tápláléklánc csúcsán…

Mielőtt azt gondolnád kedves olvasó, hogy megártott a meleg, gyorsan megmagyarázom, mire gondolok. „Nem a legerősebb faj lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leggyorsabban képes változni.” (C. Darwin) – üzente Miklós az utolsó diájával, s ez indította el bennem a „vezérhangyát”. A bogarak kitinpáncélja bizony erős védőeszközként szolgál e fajok fennmaradásához, de messze nem garantál akkora szabadságot és rugalmasságot, mint a belső vázszerkezetre támaszkodó helyváltoztatási képesség. A gerincre, mint alvázra épülő szervezeti felépítés sokkal több lehetőséget biztosít a körülményekhez való alkalmazkodáshoz.

Az amerikai innovációvonzó, innováció-felszívó képesség hátterében szerintem nem a gazdasági erő, még csak nem is az üzleti intelligencia áll, hanem az ottani bio – bocs – ökonómiai diverzitás által kitermelődött, a változást befogadni képes, az újra nyitott, a valódi versenyben edződő cégek, vállalkozások meghatározó súlya. Ők azok a „gerincesek” – jól felépített céges struktúrával, ehhez illeszkedő, ezt támogató szervezeti kultúrával, valódi piacismerettel és a tényleges ügyfél-igények kiszolgálására épülő szolgáltatási attitűddel – amelyek profitábilissé tehetnek arra érdemes felfedezéseket, találmányokat.

No, én ezeket a változásra kész gazdasági identitásokat hiányolom a magyar gazdasági életből. Tele vagyunk kitinpáncélba burkolódzó, a növekedéstől, megújulástól rettegő, piac-idegen, torzított versenyszabályokhoz szokott cserebogarakkal és szarvasbogarakkal, akik zsonganak a német autóipari bölények körül, s hullanak a porba nyomban, ha a bölénycsorda továbbáll.

A valódi innováció-menedzsment – a véleményem szerint – a hazai vállalkozások gerinc-erősítő tornájára épülhet. Olyan cégek megszületésével, kifejlődésével, amelyek például nem lenyúlható „lét”, hanem közel ötszáz milliós piacot látnak az Európai Unióban, amelyek tisztességes piaci körülmények között, kereskedelmi tevékenységből termelnek maguknak profitot.

Tegyük hozzá, – és ez a kreativitás-támogatás szempontjából különösen fontos – hogy noha cégekről beszélünk ez egy nagyon is „alanyi” személyes, szubjektív folyamat egyben. Vállalkozókként, cégtulajdonosokként, menedzserekként nem bújhatunk ki a kérdések alól:

• Hogyan különböztetjük meg a szakterületünkön, cégünkben az új megoldásokat a reproduktív, sematikus és imitációs jellegűektől?
• Hogyan azonosítjuk, ill. milyen eszközökkel erősítjük a kreatív tevékenységre való motivációt és irányultságot?
• Nálunk ki és hogyan, (milyen módszerekkel, technikákkal) tárja fel, azonosítja a kreatív folyamatok alanyainak „Kreatív-ok” (személyek vagy csoportok) tulajdonságait, akiknél erőteljesebb alkotó potenciál mutatkozik?
• Vizsgáljuk-e a kreatív személyek sajátos viszonyulását környezetükhöz és egymáshoz, s ha igen hogyan s milyen felismerésekhez juthatunk ezzel kapcsolatban?
• Milyen döntési folyamatban, milyen erőforrásokból biztosítjuk az alkotás sajátos feltételeit (lehetőségeket, stimulusokat) és hogyan hárítjuk el az esetleges adódó akadályokat?
• Hogyan tartjuk nyilván, hogyan különböztetjük meg az alkotói tevékenység eredményeit (műveket) mint új különleges produktumokat és milyen eszközökkel segítjük ezek felhasználását?
• Nálunk milyen eljárások szolgálnak az alanyok, problémahelyzetek és produktumok értékelésére, kik hogyan dolgozták ki ennek kritériumait?
• Milyen eszközökkel gondoskodunk az alkotó folyamat során létrejött produktumok megőrzéséről, terjesztéséről?
• Hogyan tartjuk fenn, milyen eszközökkel biztosítjuk a kreativitást támogató közeget (klímát), s ez milyen elemeket foglal magába?

Annak idején, amikor egyszer Goethét megkérdezték, hogy miben áll a nagy emberek titka? „Szemtelen szellem és hűséges lélek!” – válaszolta. A szellem alatt vélhetően a kreativitással valamiképp összevethető fogalomra gondolt; a lélek hűsége pedig mai szóhasználattal a jellemmel azonosítható.